Mongólia nem sokat változott 2004-hez képest, amikor először jártam itt: még mindig meglep abszurditásával, méreteivel. Nevezik Fűországnak végtelen legelői miatt, Felhőországnak az örökké alacsonyan szálló, bodros felhők miatt. Állítólag azért piros-kék-piros a zászlója, hogy két vörös (Oroszország és Kína) ország határolja csak szigorúan alulról-felülről a kékvizű folyamoktól hemzsegő Mongóliát. Olyan hely ez, ahol a bolti májkrém 100%-ban tartalmaz birka- vagy kecskemájat , ahol még létezik 76-os oktánszámú benzin (amit járó motorba tölt a benzinkutas) és ahol gyakorlatilag mindent Dzsingisz Kánról neveztek el (vodkát, cigit, repteret, stb...). Emitt egy kép az Ulánbátor határában kőből kirakott Dzsingiszről. 

Nemrég rendezték meg Mongóliában az akár szokásosnak is tekinthető demokratikus választásokat. Kevesen tudják, de Mongólia ugyanakkor vált függetlenné a Szovjetuniótól mint kishazánk, s Kelet-Európa pereme és a csendes-óceáni régió között bizony egyedülállóan próbálja fenntartani a tiszta, pluralista demokratikus jogállam gyakorlatát. A Nagy Népi Hurálban, amelyben 76 hely van a képviselőknek (a Magyarországnál 17-szer nagyobb, igaz csak hárommilliós lélekszámú országban ez megfontolandóan olcsóbb, mint 386 fős Parlamentet fenntartani), a helyi szocik, a Mongol Forradalmi Néppárt és a Mongol Demokrata Párt próbálja igazgatni Mongóliát.
A választások, a voksolási procedúra és a kampány fenekestül forgatja fel a derék mongolok életét. A lakótelepekből, premodern belvárosból és városperemi jurtanegyedkből álló Ulánbátorban hihetetlen plakáttengerrel próbálják vizuális nyomás alá helyezni a járókelőket, a kampánysátrakból, pontosabban kampányjurtákból egész nap bömbölnek a Németh Lehel-szerű mongol műdalok, amelyekkel az érzelmeket próbálják célba venni. A posztereken és kiadványokon láthatóan az urbánus, „nyugati stílusra” profilírozott attitűd küzd a népies, amatőr, naiv vonallal.

A rosszul fotósoppolt, összetákolt brossúrákban a kamerába mosolygó jelölteken csálén áll az öltöny, a népviseletet viszont rendszerint rendkívül drámai körülmények közt látjuk: jelöltünk lóháton nyargal, vagy éppen a naplementében ül a hegytetőn törökülésben.
A mandátumra ácsingozók kénytelenek vidékre is menni, ami nehéz falat, lévén a népsűrűség 1,78 fő/négyzetkilométer, az ország olyan hatalmas, hogy egyes helyekre a déli harangszó is háromra ér oda. Ilyen körülmények között kell összeszedni 800 kopogtatócédulát ahhoz, hogy egyáltalán jelöltethesse magát valaki.
Sivatag, hegyvidék, tajga váltja egymást, rengeteget kell autózni úttalan utakon, hegyen, völgyön, folyómedren át, hogy egy-egy jurtába eljusson a szóróanyag vagy lakossági fórumot lehessen tartani néhány kóbor kutyáktól hemzsegő, pici poros fabódés városkában, amelyek úgy néznek ki, mint a jugoszláv-NSZK westernfilmek díszletfalui.
Az effajta mongol ridegtartásnak (állandó víz-és áramkimaradás, szélsőséges időjárás) előnyei, hogy a fényszennyezés gyakorlatilag zéró, így minden éjszaka elképesztően szép csillagos égboltban lehet gyönyörködni. Az áramhiányt pedig természetes energiával oldják meg: szép látvány a jurta mellett felállított parabolaantenna és a tévét működtető napelemes cella.
Mivel Ulánbátor után 100 km-rel véget ér Mongólia egyetlen betonozott autóútja, a sofőrök maguknak vájnak egymást átszelő, átláthatatlan, ki nem táblázott ösvényeket. A fellobogózott kampánybusz alaptartozéka a megafonba kiabáló képviselőjelölt, a folyton népdalokat ordító erősítő és a lelkes stáb. A jelöltek gyakran birkózásból, lovaglásból álló ünnepi játékokat szerveznek vagy éppen ivászattal egybekötött kecskevágást, birkaherélést. Jó buli. A választás előtti szombaton kampánycsend lép életbe, amit - valljuk be – nem túl nehéz megtartani.
A mongoloknak a választás nagy esemény, ünnep: ezért is olyan magas a részvételi arány. A nem-tudni-hogyan kikézbesített választási értesítő (cím, utca nem létezik vidéken) alapján megjelent szavazók mutatóujját tintával jelölik meg, nehogy kétszer szavazzon le. A többhetes kampányfieszta itt ér véget.
Azaz idén Ulánbátorban csak itt kezdődött el az igazi buli: a választási eredménnyel elégedetlen, amúgy is randalírozni vágyó, ittas fiatalok porig égették a pár szavazattal többségbe került, győztes szocialisták pártszékházát, s ha már ott voltak és zavarogtak, a Modern Művészeti Múzeumot is felgyújtották. A négynapos, szesztilalommal és kijárási tilalommal súlyosbított rendkívüli állapotban a Mongóliában rekedt, honvágytól fűtőtt magyar ember végre úgy érezhette: otthon van, ilyen a Nagy Népi Hurrá!
Az alanti képen figyeljük meg az enyhe szexuális utalást/behatást. A helyszín amúgy a szoci székház maradványai.

Ui:  az általam három hétig  követett-fotózott civilben sámán, de politikusi pályára ácsingozó Don Quijote-szerű Ganszükh (azaz Acélbalta) elvesztette a választásokat. Én meg kihagytam a Foci EB-t...

Bulváros riport itt (RTL - Fókusz):

Mongóliáról bővebben: