New York-i ottlétem meghatározó élménye volt mai is kellemesen borzongató maratoni futás mellett a Metropolitan Operában látott két előadás. Az '50-es években - Leonard Bernstein aktívkodásával - épült meg a központi kultúrhely a manhattani Upper East Side-on operával, koncerttermekkel, színházzal, ahol minőségi előadások születhetnek.
Ez lett a Lincoln Center, ideköltözött a most több mint 200 éves
MET. A boltíves külső mögött bent pazar elegancia, udvarias és céltudatos őrök
gardírozzák a látogatót, vagy azokat, akik az uccsó pillanatban akarnak jegyhez
(kakasülő 15-20 dollár és onnan felfelé) jutni a pénztáraknál.
Itt a „látójegy”
tényleg látójegy, nem úgy mint a pesti Operában, ahol leginkább csak hallgatni
lehet, de látni nem a nézőtér tetejéről. Chagall-freskók díszítik az
előcsarnokot, a ruhatár opcionális, nincs dress code.Ez leginkább Halloween
este volt üdvös, amikor Jedi-lovagnak, boszorkánynak és varázslónak öltözött
nézőkkel volt tele a Turandot.
Vasárnap este
sosincs opera, ezért szombatra két előadást terveztem be a maraton előtt: a
délutáni Sevillai borbély matinét és az esti Puccinit. Mivel alulbecsültem a
Central Park méretét és kicsit lassan vágtam át keresztben rajta, el is késtem
meg nem is: a színházi szabályhoz igazítottam magam (kezdés óra 7 perckor),
erre pontban egészkor (meghirdetett időpont) elkezdik az előadást.
Nyilván a
HD-közvetítés miatt: a világon sokhelyütt lehet egy online közvetített
MET-előadásra „beülni”. Nálunk a MűPában van 5.1-es hang és HD-kép havi
egyszer. Jegykezelés, hátizsák-vizsgálat, majd a jegykezelő közli, hogy a
szünetben beülhetek, addig fáradjak az alagsorba.
A bársony és brokát borítású falak mentén eljutok egy nagyobb moziterembe, ahol az éppen LIVE futó előadást mutatják HD-projektoron. Elképesztő. A terem tele, sok a késő. Az áriákat és a felvonásvéget perverz operabarát módon MEGTAPSOLJÁK a teremben. A vásznon keresztül is látszik, hogy rendkívüli apparátus dolgozik az előadásért, a látvány és az egész „show” perfekcionista. Ez az esti Turandoton csúcsosodik ki. Az előadás több mint 20 éve fut, természetesen változó szereplőkkel, aktuális sztárokkal (anno Marton Éva és Placido domingo énekelte a címszerepet), rendezte Franco Zeffirelli.
Este a P-sor
közepére kapok helyet, ez a 16. sornak felel meg, csodás rálátás a színpadra.A
terem gigantikus kiterjedése és magassága lenyűgöző. Szinte teltház, nagyon sok
ember. Kezdéskor a mélyen lelógó csillárokat felhúzzák a magasba. Semmi nem
zavarhatja az előadást: a METbe belépéskor valami elektronikus blokkoló
rendszer leárnyékolja a mobilokat, nincs térerő.
Minden szék háttámlájában szövegkijelző, angolul fut az énekelt szöveg, de olyan diszkrét a megvilágítás, hogy nem látod senki másét, csak a te kijelződet. Az ajtókat bezárják, nincs ki-bejárkálás, késők bejövetele (ugye ugye), nincs nyugdíjas krákogás vagy köhögőroham.
Szuperlatívuszokban lehet csak az egészről beszélni. Az akusztika remek, a zenekar hangzása pazar, az énekesi kvalitások tényleg káprázatosak, de még a legjelentéktelenebb statkó is játszik, jó rá nézni, csodás ruhák, nincs szegényházi díszlet-kellék-jelmez trió, minőségi felhozatal van. Kreatív fények, kreatív térhasználat. A rendkívül szellemes, tréfákkal és éneklés közbeni akrobatikus mutatványokkal teli (!) Sevillai borbélyban még lovasszekér is bejön a színpadra. Egyszerűen így élvezet operát hallgatni-nézni, így meg lehet szerettetni még a Turandotot is, ami azért nem csúszik könnyen, elég jazzy. Puccini mester a Pillangókisasszony után élete végén még belevágott egy újabb nehezen emészthető, európai fülnek idegen ázsiai dallamvilággal teleszórt műbe: Épphogy elkészült vele, meghalt.
A drámai alapokat lefektető első, a sírva vidámkodó második (én csak az udvaroncbohócok baszkódásának nevezem) felvonás után jön a briliáns harmadik rész, nagyáriákkal, halálokkal, szerelemmel és jótékony árulással – és egy rendkívül bárgyú dramaturgiájú fináléval. Mire ide eljutunk, volt két szünet, a METben hosszabb, mint a felvonás maga, az előcsarnokban márványasztalokra helyezett aranyozott küblikből lehet vizet inni frissítőként - kúpalakú pohár mellékelve a küblihez. Cigizni csak kint lehet, visszatérésre jogosító kupont kap, aki kimegy.
A hátrafele
döbbenetesen mély színpad hihetetlen díszletváltásokra ad lehetőséget. Amikor
PingPangPong udvaroncok házából „megérkezünk” a palotába, a közönség lélegzete
eláll, majd vastapssal jutalmazza a látványt. Minden kifinomult, megtervezett,
ízléses.
Ha illúzió, mindig ilyet akarok. Igenis hatásgyakorlás történik itt, magasfokon. A Nessun dorma áriát most először hallottam úgy, ahogy ehhez a gyönyörű dalhoz illik. A potrohos, de tökös hangú tenor megveti lábát a színpadon, beleáll és úgy kirittyenti a végét, hogy remegnek a falak. Szívszorító, nehezen szabadul tőle az ember. Amikor másnap eszembe jutott a maratonon, a könnyem kicsordult. Elcsépelt, lehet, na és? Ezt nem tudom, nem lehet, nem is akarom elmagyarázni, itt meg lehet hallgatni az isteni Lucianótól. https://www.youtube.com/watch?v=awoFsd0q0EY&feature=fvst. Életre szóló katartikus élmény.
Képek: Simonyi Balázs és Marty Sohl.
Köszönet a MET Operának és Brent Nessnek.
Utolsó kommentek