Debrecenben volt egy fellépésünk, ahol arra kértek minket, hogy játsszunk pszichológus hallgatóknak "Játszmák a párkapcsolatban" -témára, az egykori Momentán adás alapján hosszan. Szép téma - és mindenki szívéhez közel áll. Két dolog is van, amiért megérte elvállalni (Momentán négyen: Zsuzsi, Kata, Bence, Attila).

1. Március óta nincs Momentán adás a tv-ben, amit sajnálunk is, meg nem is. Jó volt, mert kihívás, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a keretekből (25perc, ORTT-figyelő szeme, adásmenethez igazodás). De a kereteken belül improvizáltunk - s ha valakiknek tetszett, főként ezért. Annyira nem volt jó, mert, ha XY eljön egy estünkre, látja, hogy ott egy sokkal színvonalasabb, kreatívabb és szórakoztatóbb produkció születik, estéről estére más. Szóval vége, kalap, kabát, Momentum. Azért volt nagyon jó Debrecenben, mert élőben, nagyobb közönséggel, időkeret nélkül sokkal jobban működött a dolog -és mindig is ez volt a hipotézisem. 50 percet játszottunk, s az egészből 2 dolgot beszéltünk meg (egy gyűrű-kunyizás a lány részéről, és lesz egy megcsalás a fiú részéről). Elindult a játék, és 50 percen keresztül a közönségre és saját agytekervényeinkre hagyatkoztunk. Az is megvalósult, ami az előadásainkon, hogy "MI SEM TUDJUK, MIT TESZÜNK 5 PERC MÚLVA", amit a tévében szintén nem tudtunk véghezvinni, mert tendenciákhoz, irányokhoz, a "kerekséghez" tartani kellett magunkat. Sokkal több volt a reakció (egy-egy rezdülést, finom gesztust is vett a közönség), jobban kijött, amit a műsorban is szerettünk volna: a szélsőséges helyzeteket mutatni, s benne az általános tendenciákat. Nem volt izzadtságszagú és didaktikus, hanem jókedvű, fiatalos és provokatív - amit mindig is szerettünk volna. És ami inspirál minket, hogy máskor is csináljunk ilyet.

Tudom, hogy jobban hangzana, ha ezt egy néző írja, nem én, de hát ez mégiscsak a mi blogunk - és fenntartom, hogy ezek az én benyomásaim - lehet, hogy az egész vacak volt, udvariasságból nevettek, azért éreztük úgy hogy figyelnek és érdeklődnek, mert mögöttünk meztelen lányok táncoltak, és a végén azért adtak nagyon pozitív visszajelzést, mert pszichológusok, és nem akarták, hogy öngyilkosok legyünk...

2. Elolvastunk egy könyvet hozzá:  Eric Berne: Emberi jászmák. Ez a játszma - játék dolog régóta foglalkoztat, és annyira nem vagyok benne, hogy pszichológiailag korrekten elemezzem, de annyi biztos, hogy a játszma nagyrészt negatív, a játék pedig nagyrészt pozitív fogalom. (Az én szótáramban biztosan). A játszma nem őszinte, mert "úgy csinálok, mintha..."  "azt hitetem el vele, hogy.... és közben magam is elhiszem". Átverem magamat és másokat, hogy biztonságban érezzem magam, vagy védjem magam, vagy szép lassan kicsináljam a másikat. Példa "Faláb-játszma": akinek falába van (valami hiányosság hátrány), mindent azzal magyaráz, hogy "hát mit is várnak attól, akinek falába van", "hogy is lennék képes én erre egy ilyen lábbal". Ezzel jól gátat szab magának, és a környezetével is elhiteti, hogy azért nem lép előre, mert ő tehetetlen ("Hogy is tudnék én 50 felett munkát találni!", "Én nem tudok mások előtt beszélni, mert gátlásos vagyok (nem vagyok színész)!", "Én nem értem a matekot, mert humán beállítottságú vagyok!". És ezt szépen elhiszi ő is és a környezete is. Elkönyvelik, sajnálják, elfogadják így. És emberünk szépen megreked a saját (vélt) korlátjánál. De volt egy ember, aki fergeteges táncos produkciókkal lépett fel világszerte - falábbal. Tudjuk, hogy van, aki ki mer állni mások elé beszélni és egyre jobb lesz benne, és sokan kapnak 50 felett munkát (és sokan nem 50 alatt). Szóval messzire vezet. És ez csak egy játszma.

Azért írtam ezt le, mert szerintem alapgondolat kicsiknek és nagyoknak. És mert rájöttem, hogy a játékaink, amiket akár gyerekekkel drámafoglalkozásokon, akár felnőttekkel céges tréningeken űzünk, nagyon alkalmasak arra, hogy kimozdítsanak számtalan rossz játszmából, napi rutinból, mókuskerékből. Hogy felfedeztessenek másik utakat, hogy megmutassák a rejtett arcokat. Tehát azért jó játszani, mert feltölt, megnyit, energetizál, szórakoztat. És szerencsések vagyunk, hogy ez a munkánk - hobbynk -függőségünk. Belemegyünk és beleviszünk másokat a játékba (homo ludens).

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy az improvizációt és az általunk ismert módszereket minél több emberhez el kell juttatni: RögvEst, tréning, drámaóra, szakkör, workshop csomagolásban.